nyuszpusz

Szakítás utáni feleszmélés
 

Szerencsés embernek mondhatja magát az, aki életében legalább egyszer megtapasztalta már az igaz szerelem csodáját. Amikor kapcsolatban vagyunk, sokszor követjük el azt a hibát, hogy nem időben vesszük észre a kapcsolat szépségeit, azt a sok apró örömöt, ami nap mint nap ér bennünket. Helyette megy a sok fölösleges zsörtölődés, veszekedés.

Amikor pedig hirtelen valamelyik fél szakítás mellett dönt, akkor jövünk rá, hogy mit is vesztettünk. Utólag eszmélünk, mennyi boldogságunk is rejlett a másikkal megélt, sokszor unalmasnak, vagy szürkének tekintehő hétköznapjainkban. Legalábbis a megszokás által gyakran érzik ezt a több ideje együtt lévő párok.

Sajnos az emberek többsége ilyen: csak akkor kezd el értékelni valamit igazán, amikor érzi a hiányát, amikor már elvesztette. Amíg pedig ott van, addig teljesen természetesnek veszi, hogy van. Gondoljunk bele, így van ez az egészségünkkel is például. Alapjáraton sajnos a többség nem veszi komolyan, hogy mennyire nagy áldás az, ha egészségesen élheti mindennapjait. De amikor valami komolyabb baj jelentkezik nála, vagy akár egy hozzátartozójánál, akkor visszasírja azokat az időket, mikor még minden rendben volt, és mennyire is tudná becsülni az egészséget.

Nos, a párkacsolatokban is így van ez. Valamikor épp a szakító fél jön rá utólag mekkora hibát követett el. Hiszen a szerelem ott van a szívében, csak a mindennapi teendők, stresszek, és a megszokás háttérbe szorítja a másik fél iránti érzéseit. Maga sem veszi észre, hogy a külvilág mocska megfojtja, és ezt vetíti ki a párkapcsolatára is. Számára egyszerűbb szakítani, mint komolyan átgondolni lelkileg, hol is lehet a baj, és esetleg még tenni is a kapcsolatért. Persze ehhez is két ember kell... Ahhoz pedig az őszinteség, és a kommunikáció egymással!
Mikor egy szerelmes ember elveszti a párját, a legkisebb dolgok hiánya is órási űrt kelthet benne. (Saját tapasztalataim is alapjául szolgálnak a következő soroknak.)

Mikor reggel felébred, kiniytja a szemét, és már az ébredés utáni első pillanat mennyire tud fájni: hogy az, aki mindig ott ébredezett mellette, kócos hajjal, nyúzottan, most nincs ott. Akinek legszívesebben "jó reggelt"-csókot nyomna az arcára, és csodálná, hogy így ébredés után is mennyire tud tetszeni.
Aztán hiányzik a közös reggeli, a közös kávézás, a reggeli gyors kapkolódás, ami közben mégis nyílik lehetőség (igaz csak pár perc keretében)"erőt adni" a másiknak, hogy jó napja legyen. Csókkal útjára indítani, majd várni az újabb találkozást.
Személyem szerint nekem rettentően hiányoztak azok a napi teendők is, amikkel a kedvében járhattam: pl. mikor betértem a boltba, és azt nézegettem, hogy milyen nasival lepjem meg, minek örülne. Vagy például, hogy mit főzzek neki ebédre, mit enne meg szívesen, milyen sütit süssek, stb.
Egy fárasztó munkanap után milyen jól esik kibeszélni magunkból, mi történt velünk aznap, és szerelmünk karjaiban végre nyugalomra lelni.
A testi vágy is őrjítő tud lenni. Hiszen nincs olyan személy, aki pótolhatná az általunk szeretett férfit/nőt az ágyban. Lehet akármilyen külseje, az az ember, akkor sem úgy fog ölelni, csókolni, mint az aki szeret minket, és akit mi is szeretünk. A szerelmesek közti szexnél nincs is jobb dolog.
Minden közös program, lehet az akár egy otthoni összebújós filmezés, vagy közös bevásárlás, úgy tud hiányozni, ahogy a kívülállók , vagy azok akik nem éltek még át hasonlót, el sem tudják képzelni.
Amikor jön az este, akkor pedig ismét egyedül hajtod le a fejed a párnára. Pedig milyen jó is volt annak idején hozzábújni, érezni a teste melegét, hallgatni a szívverését, mikor épp nem tudtál aludni...

TANULSÁG: Addig becsüljük a Vele eltölthető pillanatokat, amíg tehetjük! MERJÜNK SZERETNI, ÉLVEZZÜK KI AZ ÉLET ÉS A SZERELEM MINDEN KIS BOLDOG PILLANATÁT! Vagyis először VEGYÜK ÉSZRE, hogy mennyi csoda rejlik ezekben a szürkének hitt hétköznapokban is! Ha ez sikerül nekünk, biztosak lehetünk benne, hogy a boldogság megtalál bennünket.